Az aszfaltot alapvetően két nagy kategóriába lehet sorolni:
Legelterjedtebb az úgynevezett hengerelt aszfalt, amit kézi vagy gépi terítéssel dolgoznak be. Különböző szemcsenagyságú hengerelt aszfaltból építik az utakat, az autópályákat és egyre gyakrabban már a járdákat is. Fő előnye az öntött aszfalttal szemben, hogy gyorsan és gazdaságosan lehet beépíteni, illetve nem lágyul a napsütés hatására.
A hengerelt aszfalt egyre elterjedtebb napjainkban, telephelyek aszfaltozására, sporpályák , iskolák udvarainak aszfaltozására kiválóan alkalmas, pompás burkolatok készíthetők belőle.
Az aszfalt bitumen kötőanyagú, természetes és mesterséges adalékanyagokat, kőzúzalékot, homokot, illetve mészkőlisztet tartalmazó építőanyag. Az aszfaltot elsősorban közutak hajlékony és félmerev pályaszerkezetének készítéséhez, valamint a talajvizek elleni védelemre, védőrétegként alkalmazzák az építőiparban.
A bitumen a kőolaj lepárlásából visszanyert, sötét színű szénhidrogénelegy. Kisebb mennyiségben természetes állapotban is megtalálható, ilyenkor az – általában bányászott – anyakőzetből a bitument kioldják vagy kiolvasztják. Az útépítés számára megfelelő bitumenek jó bevonó képességűek, a hőmérsékleti szélsőségeknek jól ellenállnak és lassan öregednek.
Az előállítás szempontjából megkülönböztetünk meleg-, félmeleg- és hideg eljárással készített bitument. A meleg eljárással készített útibitument felhasználásakor magas hőmérsékletre hevítik. A félmeleg eljárásnál a bitument olajos hígítás mellett, alacsonyabb hőmérsékleten készítik, ezt hívják olajjal hígított bitumennek. A melegítés nélküli, hideg eljárásnál a bitument emulgeáló szer segítségével vízzel keverik, emulziót készítenek.
Az aszfalt adalékanyaga elsősorban zúzott vulkanikus eredetű kőanyag és homok. Az aszfaltok készítésénél sokszor alkalmaznak segédanyagként úgynevezett fillert, igen apró szemnagyságú mészkőlisztet, homoklisztet.